A szociális ágazatban dolgozók köszöntése a Szociális Munka Napján

Kedves Ünnepeltek!

Ma, a Szociális Munka Napján kiemelt figyelem illeti Önöket, akik a szürke hétköznapokban azt a csodát viszik el a szegény sorban élőkhöz, ami nélkül a bajba jutott kispestiek nehezen tudnának létezni. 

Egy közösséget jól jellemez, miként gondoskodik a szegényekről, az elesettekről. Önök képviselik azt a jó példát, ami azt mutatja meg, hogy valóban senkit nem hagyunk az út szélén.
Önök pontosan tudják, hogy miként lehet és kell segíteni. Önök azok, akik azonnali segítséget adnak, válságokat, konfliktusokat kezelnek, módszereket mutatnak a nagyobb baj megelőzése érdekében. 

A szó nemes értelmében Önök mesterei a szakmának. Olyannyira, hogy egyetemekről és más képző helyekről tanulni jönnek Kispestre. Van mit!

Kispesten jó együttműködés tapasztalható a szociális munka világában tevékenykedő utcai szociális munkások, a családsegítők, a hajléktalanszállók a hivatal szakirodája és más szociális intézmények munkatársai között, amit a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnökeként külön köszönök Önöknek!

Az idei évtől Kispest Önkormányzata kitüntető oklevéllel is köszönetet mond a Szociális ágazatban dolgozóknak. Ezúton is szeretnék gratulálni a két kitüntetettnek, de higgyék el, hogy hogy ez az oklevél mindanyióknak szól

A mai ünnepi napon túl, további sok sikert és örömet kívánok a munkájukhoz, és bízom benne hogy továbbra is segíthetem Önöket ebben.

Videó itt megtekinthető