Fideszes neveletlenség

 

1956 hőseire emlékeztünk Kispesten, az Ötvenhatosok terén. A Himnusz eléneklése után az önkormányzat által szervezett kerületi megemlékezésen Csukás Irén a kerületi POFOSZ elnöke személyes élményét mondta el a közönségnek. Ezt követően Márai Sándor nagyszerű írásait tolmácsolta dalban és prózában a Honvéd Művésegyüttes három tagja, Fazekas Júlia, M.Simon Andrea és Schmidt Ferenc. Igazán ünnephez méltó gondolatok hangzottak el.

A Szózat után a jelen levő  városvezetés, parlamenti és önkormányzati képviselők, politikai pártok, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények vezetői, magánszemélyek helyezték el a megemlékezés virágait, koszorúit és átvonultak a Templom téren álló 1956-os kopjafához.

A Kispest lakosai által képviselővé választott pártok közül az LMP és a FIDESZ nem képviseltette magát ezen az ünnepségen. Ilyen előfordulhat egyszerű okoknál fogva, de a helyi FIDESZ részéről csak a durva szándékosság figyelhető meg.

Ők külön ünnepeltek, ami rendjén is van. Az viszont szerintem nagyon nincs rendjén, hogy az Ötvenhatosok teréről a Templom térre átsétáló megemlékezőkkel szemben, a FIDESZ frakcióvezetővel az élen, fáklyás vonulással tartottak az Ötvenhatosok terére megemlékezni.

Ez a viselkedésük és a térbeli mozgásuk is jól mutatja, hogy minden alapvető emberi értékkel szembe mennek, együttműködésre képtelenek, csak az elszigetelődés és a háborús szembeállítás gyakorlatát ismerik és alkalmazzák.